Önkéntesség nálunk!

Mindig nagyon nagy örömmel fogadjuk a látogatókat, és az önkéntességnek rengeteg formáját tudjuk ajánlani.
Az alapítványnál  2001 óta működik az EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) program, küldünk és fogadunk is külföldi önkénteseket. Ők a legkülönfélébb módon, saját projektjeikkel gazdagítják a napközi és lakóotthon életét abban az egy évben, amíg nálunk dolgoznak.
Több éve járnak hozzánk a Pécsi Református Gimnázium diákjai diakóniába. Ez azt jelenti, hogy az iskola által a diákok számára kötelezővé tett szeretetszolgálatot nálunk teljesítik egy éven keresztül.
Ezen kívül az érettségi megszerzéséhez szükséges 50 órás iskolai közösségi szolgálatot is nálunk teljesíti több diák a Nagy Lajos Gimnáziumból és a Pécsi Református Gimnáziumból.
A Pécsi Tudományegyetemmel, különösen az Egészségtudományi Karral hagyományosan szintén jó kapcsolatot ápolunk, sok hallgató teljesítette már nálunk a kötelező terepgyakorlatát, és erre továbbra is van lehetőség.

Amit önkéntesként nálunk csinálhatnak: kreatív termékek befejezése, csomagolása. Besegítés a műhelyekben folyó legkülönfélébb munkákban, tavasztól őszig pedig a napközi kertjének, udvarának, és a ház karbantartási feladatainak ellátásába folyhatnak bele. A fiatalok megismerése után, előzetes egyeztetéseket követően és mentorálás mellett önálló, szabadidős projektek megvalósítására is van lehetőség, úgy mint: délutáni alkotóidő, színházfoglalkozás, kirándulások, város/ország/környezet-ismereti foglalkozások, mozgás, zene és bármi, amihez kedvet érzel! Mindemellett az önkéntesség legfontosabb eleme, hogy a tevékenységeket a nálunk dolgozó fiatalokkal végzik önkénteseink, így kapcsolatot építenek velük, minőségi időt töltenek együtt.

A diákokon kívül vannak olyan önkénteseink, akik évek óta visszajárnak hozzánk; pl. a délutáni főzőklubon segédkezni, a fiatalokkal találkozni, vagy csak pár olyan feladat ellátásában segítenek, amik meghaladják a segítők erejét/idejét/kreativitását. Az ő jelenlétükért különösen hálásak vagyunk, mert a fiataloknak nagyon fontos és igen nagyra értékelik azokat a barátságokat, amik kicsit a napközin kívülre vezetik őket és hosszú ideig fennállnak.

Konkrét feladatok, amiben az elkövetkezendő időben segítségre lesz szükségünk:
1. a napközi kertjének és udvarának rendbe tétele kora tavasztól
2. a napközi kerítésének lefestése a tavasz/nyár folyamán
3. a lépcsőház kifestése tavasszal egy előre egyeztetett pénteken/szombaton
4. a 25 éves évforduló rendezvényein való segédkezés (pakolás, tereprendezés, ez-az, fiatalok kísérése stb…)

Tisztelt Támogatónk!

Sokan, sokszor kérdezik, hogyan tudnának támogatni bennünket, hogyan tudnák elismerni munkánkat. Weboldalunkon is elérhetőek különböző lehetőségek, amelyekkel bárki, magánszemély vagy szervezet, vállalkozás hozzájárulhat munkánkhoz. Így pl. felajánlhatja adójának 1%-át, vagy éppen kisebb értékű, de számunkra sokat jelentő eszközök vásárlásában segíthet nekünk adományozói programunkon keresztül.

Ha azonban erre nincs lehetősége, de önkéntesként szeretne segíteni nekünk, kérjük jelentkezzen adatbázisunkba az alábbi űrlap kitöltésével!

…mert sok kéz sokra képes.