Oszd meg Te is

toka_attilaAz art brut (nyers művészet) és az outsider art nehezen fér meg a kategorizáció és a művészettörténet kontextusaiban. Ennek ellenére az elmúlt ötven évben a kortárs művészet élénk, kiegészítő elemévé vált. Az art brut és az outsider art művészei a társadalmi nyilvánosság perifériáján élnek, művészetüket (anyagválasztást, felvitelt, ritmust és módot) saját mélységeikből hívják elő, az alkotói folyamat a belső szükségletből fakadó kifejezés intenzitásán alapul.
Nem az aktuális mainstream művészet konvenciói szerint cselekszenek, műveik gyakran teljes titokban, senki által nem ismerve készülnek. Jellemző az alternatív rendezettség keresése és merőben új vizuális világ megjelenítése.
A kiállítás célja, hogy a művészeti kontextusból mutassa be az art brut és az outsider art sajátosságát.
A Határtalan párbeszéd című kiállításon 7 art brut művészt ismerhetünk meg közelebbről.

Tóka Attila a Fogd a Kezem Alapítvány művészeti műhelyében kezdett el festeni. Állatai egyszerre monolit őslények, szeretett háziállatok és játékos-melankolikus háztömbök. Állandó figuráihoz makacsul ragaszkodik, mert kimeríthetetlen variációs lehetőséget jelentenek számára.

meghívó magyar

Balassa Mária magányosan alkot. Nőalakjai tusfoltokból jönnek létre, létező és kitalált figurák, létező és kitalált történetekkel. A képeket burjánzó szövegek futják körbe: Mária gondolatai, érzései, asszociációi, amelyek a rajz megalkotásakor születnek. Alkotásai megtalálhatók a világhíres ART BRUT CENTER GUGGING-ban.

Bozóki Péter szintén az egyik legismertebb art brut művész, mind hazánkban, mind külföldön. Képeire a sajátos, részletekbe menő vonalvezetés nyersessége jellemző. A Tárt Kapu Galéria alkotóközösségének tagja.

Csom Árpád outsider művész a Balaton-felvidéki kis faluban készíti átütő erejű maszkjait.

Heinrich Attila a pécsi Fogd a Kezem Alapítvány művészeti műhelyében rajzol. Képei a számára megkapó formájú és színű tárgyakat ábrázolják: régimódi autókat, tömegközlekedési eszközöket, néhány háztartási eszközt: kávéfőzőt, órát, izzósort, kapcsolókat. Egyik kedvenc tárgya egy hajvasaló. Amíg születésnapjára megkapta, rendszeresen elzarándokolt a bolthoz, hogy a kirakatban szemlélhesse. Ezeket a tárgyakat évente több százszor lerajzolja.

Kopi Mundi Zoltán műveinek szokatlan esztétikumát a mély önazonosság és a megkapó bensőségesség adja, eredeti és egyéni látásmódja plasztikáin minden korláttól mentesen érvényesül.

Kopi Mundi keze nyomán a Dunából partra vetett uszadék fákból „barvájok”, bohócok, varázslók és szellemek –, archetipikus figurák formálódnak. Művei megtalálhatók hazai és külföldi magángyűjteményekben.

Ritter Gábor olajpasztell várairól ismert, az alakzatok különböző egymásra helyezett színes síkokból állnak össze egésszé. A Tárt Kapu Galéria alkotóközösségének tagja, egyedüli kortárs kiállítóként szerepelt a Belső utak képei – Art brut Ausztriában és Magyarországon című kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában.

A kiállítás a Norvég Civil Alap támogatásával jött létre.

A Tárt Kapu Galéria célja, hogy a hazai és a nemzetközi kulturális élet részévé tegye az art brut és outsider művészetet, széleskörű lehetőséget biztosítva együttműködésekre és bemutatkozásokra.
A kiállítótér művészeti műhelyként, közösségi térként, találkozási pontként is funkcionál.

Megnyitó időpontja: 2016. február 9. 18 óra
Helyszín: Tárt Kapu Galéria, 1092 Budapest, Hőgyes Endre u. 2.

A kiállítást megnyitja: Roskó Gábor, Munkácsy-díjas, Érdemes Művész

Kiállító művészek:
Balassa Mária
Bozóki Péter
Csom Árpád
Heinrich Attila
Kopi Mundi Zoltán
Ritter Gábor
Tóka Attila

A tárlat 2016. április 8-ig tekinthető meg.


Oszd meg Te is